Nem kevesebb mint tizennégy új generációs, jól felszerelt, feltűnő megjelenésű MAN TGX 18.510 GM nyerges vontatót állított munkába az Eurolux Trans Kft. május végén. A harmincéves vállalkozás flottájában öt évvel ezelőtt jelent meg először az oroszlános márka, amely hamar átvette az uralkodó szerepet.
Fontos mérföldkő úgy az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft., mint az Eurolux Trans Kft. számára, hogy a felsőzsolcai fuvarozóvállalkozás egyszerre tizennégy példányt szerzett be az új generációs MAN TGX nyerges vontatóból. Ezt a bizalmat az elődökkel szerzett kedvező tapasztalatok mellett az MAN értékesítésével és tiszaújvárosi márkaszervizével kialakult jó kapcsolat alapozta meg.
Majdnem homogén flotta
A 72 ezer négyzetméteres telephelyen működő cég ipari korom szállítására szakosodott, amelyet tartányos nyerges szerelvényekkel végez nyugat-európai és kelet-közép-európai, valamint részben belföldi viszonylatokon. A flotta jelenleg 57 nyerges vontatójához több mint 57 tartányos és tíz ponyvás félpótkocsi tartozik. A szerelvények éves futásteljesítménye körülbelül 110 ezer kilométer. A vontatók közül 16 jármű 2017-es, 17 példány pedig 2019-es évjáratú MAN TGX 18.500 XLX EfficientLine 3 modell, míg 14 gépkocsi már új generációs MAN TGX 18.510 GM típusú.
Meghatározó előzmények
A három évtizede működő vállalkozás eszközparkjában egészen 2016 nyaráig egyetlen MAN sem fordult elő, ám akkor az oroszlános márka egy jó tapasztalatokat szolgáltató tesztjárművel, illetve egy kedvező ajánlattal változtatott ezen. Az Eurolux Trans Kft. másfél év leforgása alatt közel félszáz MAN TGX vontatót szerzett be, kis híján a teljes flottáját lecserélte, és azóta is csak ezzel a típussal fiatalítja az állományát. „Gépkocsivezetőink szeretik az MAN TGX vontatók kényelmes fülkéjét és rugózását, valamint jó vezethetőséget nyújtó motorját, sebességváltóját és retarderét. Kellemes munkakörülményeikről többek között gyári navigációs rendszer, álló helyzeti légkondicionáló és hűtőrekesz gondoskodik. Az 500 lóerős EfficientLine 3 modellek üzemanyag-fogyasztása pedig több mint tíz százalékkal kisebb a tíz más márkájú vontatónkéhoz képest, miközben azok csak 460 lóerősek. Ezenkívül a járművek megbízhatósága és a tiszaújvárosi márkaszervizzel kialakult jó kapcsolatunk is az MAN mellett szól” – kezdte Kiskun Lajos, az Eurolux Trans Kft. ügyvezető igazgatója.
Megérkezett az új generáció
„Mindezek eredményeként idén már 14 új generációs MAN TGX vontatóval korszerűsítettük a flottánkat. Ezeket a szépségeket többek között integrált álló helyzeti légkondicionálóval, gyári navigációs rendszerrel, elöl-hátul teljesen LED-es világítással, a domborzathoz előrelátón igazodó EfficientCruise sebességszabályzóval rendeltük meg. Nem hiányzik felszereltségükből az MAN két egyedülálló újítása sem – a multimédia-rendszerhez tartozó SmartSelect kezelőelem és az ajtó alján elhelyezett EasyControl praktikus kapcsolópanel. A járművekre kiterjesztett garanciát, mobilitásgaranciát, valamint javítási és karbantartási szerződést kötöttünk négy évre, illetve évi 130 ezer kilométer futásteljesítményre. Ezenkívül elkezdjük használni a RIO digitális szolgáltatásait, és az MAN ProfiDrive járművezető-továbbképzést is tervezzük igénybe venni. Örömmel tapasztaljuk az első néhány ezer kilométer lefutása után, hogy az új generációs TGX vontatók bejáratós motorral is átlagosan 8-9 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak elődeiknél” – tette hozzá Kiskun Lajos.
Communications
Csonka J. u. 2.
2330 Dunaharaszti
Hungary
Mobil: 00 36 30 9845 702
Fax: 00 36 24 520 317