MAN Magyarország
Vissza az áttekintéshez

Budapesten és környékén is bizonyított az MAN elektromos városi autóbusza

03.08.2022 Bus

Több hazai városunk közösségi közlekedési üzemeltetője után idén nyáron a Volánbusz Zrt. is tesztelte az MAN Lion’s City 12 E szóló autóbuszt. A tisztán elektromos hajtású jármű kiválóan helyt állt Budapesten és elővárosaiban.

  • Kihívást jelentő időjárási, domborzati és forgalmi viszonyok
  • Nagy biztonsággal elegendő hatótávolság
  • Elégedett járművezetők és utazóközönség

Pestiesen szólva a Volánbusz Zrt. bedobta a mélyvízbe az MAN Lion’s City 12 E elektromos tesztbuszt, ugyanis nagy nyári hőségben, nem éppen könnyű domborzatú területeken, főként Budapest elővárosaiban és meglehetősen hosszú műszakokban üzemeltette. Mindezek ellenére igen kedvező teszteredmények születtek, valamint a járművezetők és az utazóközönség elégedettségét egyaránt elnyerte a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású autóbusz.

„Megfelelőnek találtuk az MAN Lion’s City 12 E hatótávolságát. A Budapest elővárosi területein végzett feladatokat nap közbeni töltés nélkül is úgy teljesítette, hogy 250-300 kilométer megtétele után még 20-25 százalékos töltöttségi szinten állt az akkumulátorcsomag. A töltöttségi állapot pedig jól követhető a műszerfalon” – kezdte Füle István, a Volánbusz Zrt. forgalmi üzemvezetője.

„A jármű energiafogyasztásában persze jelentős szerepet játszik a vezetési stílus, ám aki előrelátón vezeti a dízelmotoros buszokat, annak az elektromos autóbuszok hatékony vezetése sem okoz problémát. A Lion’s City 12 E gyorsulása még teljes utastelítettség mellett is sokkal jobb, mint a dízelüzemű buszoké, így könnyebb vele tartani a menetrendet. Arra azonban ügyelni kell, hogy a tetőn elhelyezett nagy tömegű akkumulátorok kanyarodáskor befolyásolhatják a jármű stabilitását. Egyébként nagyon kényelmes ennek a busznak a vezetése, elenyésző a zaj- és rezgésszintje, műszerfala jól átlátható, kapcsolói könnyen kezelhetők és a visszapillantó tükrei minimális holtteret eredményeznek. Az ajtók kezelése engedélyező módban megszokást igényel, valamint az utastéri érintős leszállásjelzők túl érzékenyek, ezért könnyen téves jelzést adnak. Ugyanakkor a fülkeajtó kialakítása különösen előnyös, ami megkönnyíti a kommunikációt az utasokkal. Az utazóközönség tetszését is elnyerte az MAN Lion’s City 12 E tesztbusz, kényelmesnek és csendesnek találták, valamint dicsérték impozáns és esztétikus külső megjelenését. Fehér színével egyébként is rögtön felhívta magára a figyelmet a fővárosban és környékén megszokott kék színű autóbuszok között” – foglalta össze a tapasztalatokat Füle István.

Kapcsolat

Ibolya Ujcz
MAN Truck & Bus

Communications

Csonka J. u. 2.
2330 Dunaharaszti
Hungary

Mobil: 00 36 30 9845 702
Fax: 00 36 24 520 317


00 36 24 520 321
ibolya.ujcz@man.eu

02.05.2023 | Bus
Április 27-én a Millenáris Parkban tartott, járműbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján jelentette be az ArrivaBus Kft., hogy májustól júliusig összesen 75 szóló és 75 csuklós MAN Lion’s City autóbuszt állít üzembe a BKK Zrt. budapesti járatainak kiszolgálására. Ezek a korszerű buszok a járművezetők és az utasok számára egyaránt a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb körülményeket nyújtják, miközben az akadálymentesség terén is élen járnak.
Bővebben
03.04.2023 | Bus,  Tehergépkocsi
Jelentős lépéseket tesz az MAN Truck & Bus a fenntarthatóság kulcsfontosságú területein. Ez derül ki a 2022-es Fenntarthatósági Jelentésből.
Bővebben
02.03.2023 | Bus
Összesen 164 új, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő MAN Lion’s City 12 G alacsonypadlós városi autóbuszt szerzett be a Volánbusz Zrt. Ebből 75 jármű Budapest vonzáskörzetében teljesít szolgálatot. Ezek az alternatív hajtású buszok környezetkímélő, csendes és gazdaságos üzemelésükkel a lakosság, az utazóközönség, a járművezetők és az üzemeltető számára is előnyösebbek a dízelmotoros változatokhoz képest.
Bővebben