MAN Magyarország

Az uj MAN tehergepjarmu-generacio – betartja az igereteit

p-truck-eot-new-tgx-abacus-1-width-1480.jpg

  • Az első osztályú felhasználói élményt két formatervezési díjjal is kitüntették
  • Az új MAN tehergépjármű-generáció kiváló üzemanyag-hatékonyságát a TÜV közúti tesztje is igazolta
  • A jármű rendelkezésre állásának optimalizálását célzó több új digitális szolgáltatás online elérhető
  • A személyes kapcsolatokat előtérbe helyező hozzáállásával és kiterjedt iparági szakértelmével az MAN erős partner az ügyfelei számára

Új mércét állít fel az új MAN tehergépjármű-generáció a kényelem, a biztonság, a költséghatékonyság, a megbízhatóság, a szolgáltatások, a hálózatba kapcsolhatóság és a digitalizáció terén, így könnyebbé, hatékonyabbá és sikeresebbé teszi az ügyfelek üzletmenetét – összhangban az MAN mottójával: Simplifying Business, magyarul az Üzlet egyszerűsítése. Most, körülbelül hét hónappal a spanyolországi Bilbao városában tartott sikeres bemutatórendezvény után már egyértelműen látszik, hogy az új MAN tehergépjármű-generáció betartja az ígéreteit.

Az innovatív járművezetői munkahellyel elnyert két formatervezési díj, a TÜV Süd közúti tesztje által is igazolt üzemanyag-megtakarítási lehetőségek, az európai szaksajtó pozitív beszámolói és az új MAN tehergépjárműveket már üzemeltető ügyfelektől érkező kiváló visszajelzések mind az új generáció sikerét igazolják.

Az első osztályú felhasználói élményt két formatervezési díjjal is kitüntették

„Különösen elégedettek vagyunk az új MAN járművek belsőterével és a SmartSelect kínálta praktikus kezelhetőséggel” – mondta Johann Krieger, a bajorországi Rottenburg városában működő Spedition Johann Krieger GmbH & Co. KG ügyvezető igazgatója. Ebben két neves dizájnverseny zsűrije is egyetért vele. Az új MAN tehergépjármű-generáció tagjaiban a digitális járművezetői munkahely kialakítása első osztályú felhasználói élményt kínál, amely Red Dot Award díjat nyert a Márkák és Kommunikációs Dizájn 2020 kategóriában, valamint Gold German Design Award 2021 díjat kapott a Kiváló Termékdizájn – Ember-Gép Kezelői Felület kategóriában.

Az újratervezett munkahely a formatervezésével, koncepciójával és benyomásával megnyerte magának a szakembereket, ugyanis a járművezető az új MAN tehergépjármű-generáció számos vezetéstámogató és kényelmi funkcióját logikusan kezelheti anélkül, hogy ez elvonná a figyelmét az útról. A kijelzők és a kezelőelemek elkülönülnek egymástól, így a látható információk a lehető legközelebb helyezkednek el az utat figyelő járművezető látóteréhez, míg a kezelőelemek jól elérhetők egy kényelmes üléshelyzetből. Ennek a tervezési koncepciónak az egyik példája az MAN SmartSelect, amely jelenleg egy a maga nemében egyedülálló rendszer a haszonjárművek kategóriájában. Forgatással és megnyomással működtethető, így a járművezetőnek az információs és szórakoztatórendszer, valamint a navigáció menüinek használatakor csak minimális mértékben kell elvennie a tekintetét az útról. Az új MAN tehergépjármű-generáció jól kitalált járművezetői munkahelye minden gépkocsivezetőnek ugyanazt a magas szintű használati kényelmet nyújtja gyorsan és magától értetődően, kortól, szakmai tapasztalattól vagy műszaki érzéktől függetlenül. Így tartósan hozzájárul a tehergépjármű-vezetők mindennapos munkájának egyszerűsítéséhez. Az MAN több mint 700 gépkocsivezető véleményét mérte fel a fejlesztés során, gyakorlatias visszajelzéseiket pedig figyelembe vette a tervezéskor.

01-Red-Dot-Award-pre-New-MAN-TG-OK-width-720-height-540.jpg

„Amikor az MAN kifejlesztette az új tehergépjármű-generációt, magától értetődő volt, hogy a járművezetőket a kezdetektől be kell vonni és a tervezés középpontjába kell állítani. Ugyanis nekünk, mint gyártónak ez az egyetlen módja, hogy megtudjuk, mire is van igazán szükségük a járművezetőknek. Nagyon sok kedvező visszajelzést kaptunk az ügyfelektől és a szaksajtótól, és ezek a nagyszerű elnyert díjak is alátámasztják, hogy jó úton járunk” – mondta Dr. Andreas Tostmann, az MAN Truck & Bus igazgatótanácsának elnöke, aki el van ragadtatva a díjaktól.

A nemzetközi szaksajtó első tesztvezetései, illetve az új generációs MAN TGX típust már üzemeltető ügyfelek visszajelzései alapján az üzemanyag-hatékonyság jelentős javulása ugyanolyan népszerűnek bizonyul, mint az új felhasználói élmény. „A kedvező üzemanyag-fogyasztás – amely még az elődmodellénél is kisebb – egy valódi plusz” – mondta Daniel Hoppenstock, a HVL Transporte GmbH ügyvezető igazgatója a Hannover-közeli Pattensen városából, aki már hét új MAN TGX járművel szerzett első kézből származó tapasztalatokat. Heimo Staber, a Heimo Staber GesmbH ügyvezető igazgatója és az új MAN TGX járművet használó első osztrák ügyfelek egyike szintén meggyőződéssel nyilatkozott: „Teljes mértékben elégedettek vagyunk a járművel, messze felülmúlja a várakozásainkat. Kifejezetten kellemes meglepetést okozott a kis üzemanyag-fogyasztása, amiért rögtön rendeltünk még egy új generációs nyerges vontatót.”

Maximális hatékonyság és költséghatékonyság hivatalosan is igazolva

A hajtáslánc új koncepciói, az aerodinamika és a hatékony üzemelést támogató MAN EfficientCruise rendszer akár 8,2 százalékkal is gazdaságosabbá teszi az új MAN tehergépjármű-generációt az előző járműgenerációhoz képest. Ezt a lehetséges megtakarítást már előrevetítette az MAN, mostanra pedig hivatalosan is igazolta a TÜV Süd közúti tesztje. Az összesen 684 kilométer után az eredmény egyértelmű: az új MAN TGX 18.470 Euro 6d átlagosan 8,2 százalékkal kevesebb üzemanyagot igényelt, mint az MAN TGX 18.460, vagyis az elődmodell a 342 kilométeres fogyasztásmérő útvonalon, amely autópályát és országutat is tartalmazott és egymás után kétszer hajtottak végig rajta. A normál autópályás szakasz profilja 90 százalékosan megfelelt az európai hosszú távú fuvarozásban használt útvonalakénak, és a két kör között megcserélték a félpótkocsikat, illetve a járművezetőket, hogy biztosítsák pusztán a járművek képességeinek az összehasonlíthatóságát.

„A járművek kis összköltsége kulcsfontosságú ügyfeleink sikerességéhez. Következetesen fejlesztettük ki az új MAN tehergépjármű-generációt, a maximális hatékonyságot, illetve gazdaságosságot tartva szem előtt – és teljes mértékben elértük a céljainkat! Nagy örömünkre szolgál, hogy ezt egy független tesztintézet által végrehajtott teszt is igazolta. Hálásan köszönöm ezt az egész csapatunknak – nagyszerű eredmény!” – mondta Dr. Frederik Zohm, az MAN Truck & Bus igazgatótanácsának kutatásért és fejlesztésért felelős tagja.

Új vezetéstámogató és biztonsági rendszerek a balesetek megelőzéséhez

P-TGX-Baernreuther-01-width-1480.jpg

Az új MAN tehergépjármű-generáció azonban nem csak a klasszikus hosszú távú fuvarozásban jeleskedik. A Bärnreuther+Deuerlein Schotterwerke GmbH & Co. KG vállalat szintén az új MAN TGX típusnak szavazott bizalmat ömlesztett áruk szállításához. Már további járműveket is rendelt a cég, Anna Bärnreuther flottamenedzsert pedig különösen lenyűgözi a számos vezetéstámogató rendszer: „A többi közlekedő biztonsága rendkívül fontos a vállalatunknak. Ugyanakkor a járművezetőink biztonsága éppúgy kiemelt jelentőségű nekünk. Az új MAN TGX felszereltsége pontosan a megfelelő vezetéstámogató rendszereket tartalmazza.” Ez olyan jól bevált rendszereket foglal magában, mint például a sávba visszatérítő segéd, amely akkor avatkozik be, ha a jármű a vezető figyelmetlenségéből adódóan elhagyja a sávját, vagy az MAN EBA automatikus vészfékrendszer, amely segít elkerülni a ráfutásos ütközéseket azzal, hogy figyelmeztet, ha fennáll az ütközés veszélye, valamint szükség esetén vészfékezéssel megállítja a járművet, és így még túl is teljesíti a jogszabályi követelményeket. De igény esetén új rendszerek is elérhetők a fedélzeten a járművezető támogatására. Kereszteződésekben a radaron alapuló bekanyarodássegítő kiküszöböli a veszélyes helyzeteket azzal, hogy fény- és hangjelzéssel figyelmeztet, ha más közlekedők, például kerékpárosok tartózkodnak a jármű jobb oldala melletti területen, amelyre gyakran nehéz rálátni. Ezt egészíti ki a sávváltássegítő, amely sávváltáskor figyelmezteti a vezetőt a hátulról közeledő járművekre – és jelenleg még a piacon egyedülálló, hogy ez a vezető- és az utasoldalon egyaránt rendelkezésre áll. Az új torlódássegéd pedig közlekedési dugóban gondoskodik arról, hogy ne fáradjon el a járművezető. A korábbi ACC Stop&Go funkció kibővítéseként ez a 40 kilométer/óra sebességig aktiválható rendszer automatikusan vezérli a hajtásláncot, a fékeket és a kormányzást akár 60 kilométer/óra sebességig, és így szükség esetén álló helyzetig fékez egy megálló jármű mögött, majd automatikusan újra elindul. A navigációs rendszer térképének adatai biztosítják, hogy a rendszert csak autópályán lehessen bekapcsolni. A járművezetőnek azonban mindig a kormánykeréken kell tartania a kezeit a rendszer használatához.

A járműtechnika tökéletesítése mellett az MAN Truck & Bus folyamatosan fejleszti és javítja az új MAN tehergépjármű-generációval kapcsolatos összes terméket és szolgáltatást.

p-truck-eot-new-tgx-customers-austria-1-width-1480.jpg

Új digitális szolgáltatások optimalizálják a járművek rendelkezésre állását

Az MAN Now szolgáltatással az MAN új szintre emeli a digitális járműfelügyeletet. Ezzel az új digitális szolgáltatással, amely az új MAN tehergépjármű-generációval együtt mutatkozott be, az ügyfelek a szerviz felkeresése nélkül, online frissítésen keresztül bővíthetik további funkciókkal az új generációs MAN járművüket. Az Online Traffic alkalmazás aktuális forgalmi adatokat biztosít a járművezetőnek, megkönnyítve a közlekedési dugók elkerülését, míg a Map Update a legfrissebb információkat nyújtja a jármű előtti útvonalról. Ez lehetővé teszi az ideiglenes lezárások és útépítések gyors figyelembe vételét a navigálásban. A megfelelő időben további funkciókkal is bővül majd ez a szolgáltatás.

„A jövőt illetően a fejlesztéseink már jóval előrébb tartanak, mivel a digitális megoldások már nem csak a járművek üzemeltetését támogatják. A járművek egyre inkább digitálisan módosíthatók digitális platformoknak megfelelően, így ügyfeleink logisztikai folyamatainak szerves és aktív részévé válnak, valamint adatokat szolgáltatnak az egész logisztikai rendszer számára” – mondta Niklaus Waser, digitális átállásért és üzleti modellekért felelős alelnök.

Az új MAN tehergépjármű-generáció miközben jövőbe mutató fejlesztések egész sorát kínálja az ügyfeleknek, továbbra is minden olyat nyújt, amelyet az ügyfelek és a járművezetők mindig is szerettek MAN járműveikben – csak éppen még jobban, mint eddig. Ezt Jan Plieninger is megerősítette: „Már most kiváló visszajelzéseket kapunk ügyfeleinktől a módszeres járművezető-központúságot és a kitűnő üzemanyag-hatékonyságot illetően” – mondta a tehergépjárművek bérbeadásával foglalkozó BFS Business Fleet Services GmbH ügyvezető igazgatója.

Az MAN Truck & Bus vállalatot egyrészt az ügyfelekkel ápolt személyes kapcsolatokra fordított figyelme, másrészt a haszonjárműiparban több mint száz év tapasztalatára épülő kivételes szakértelme teszi különlegessé. Peter Carr, a southamptoni székhelyű Abacus Logistics Ltd elnök-vezérigazgatója, örömmel vette át az Egyesült Királyság első MAN TGX járművét: „Családi vállalkozásként az egész csapatunk büszke a hűséges ügyfeleinkkel kialakított kapcsolatra, és tudjuk, hogy ezt a szemléletünket nagyra becsülik és értékelik. Az elmúlt néhány évben az MAN egyértelműen átvette ezt a szemléletet, így jól tapasztalható a szolgáltatásuk, a támogatásuk és az odafigyelésük terén, hogy számukra is az ügyfél az első. A helyi MAN márkakereskedés tisztában van a vállalkozásunk igényeivel, a sikerünkben játszott szerepével és annak szükségességével, hogy mindig 100 százalékosan indulásra kész állapotban tartsa a járműveinket.”

Az MAN az erős és személyes partnerkapcsolatokat helyezi a középpontba

„Egyszerűen az én tehergépjárművem” – az MAN azt szeretné, ha a járművezetők és az ügyfelek így éreznének az új MAN tehergépjármű-generáció iránt. Azonban hogyan ismerhetik meg az emberek az új generációs tehergépjárműveket, ha a koronavírus-járvány miatt nem lehet megtartani a helyi bemutatórendezvényeket? A probléma megoldására az MAN Truck & Bus Germany csapata szervezett egy spontán és igencsak szokatlan „első randit” májusban: több mint 400 vendég látogatott el egy autósmoziba, hogy élőben megismerhesse az új MAN TGX típust. A rendhagyó műsor alkalmával az MAN szakemberei óriáskivetítőkön és autórádiókon keresztül mutatták be a járműveket, míg a lelkes tömeg fényszórói villogtatásával fejezte ki elismerését.

p-truck-eot-new-tgx-individual-lion-1-width-1480.jpg

Egy szélesebb körű közönség elérése érdekében az MAN egy rövidfilmsorozatot is készített, amelyben termékszakértők részletesen elmagyarázzák az új tehergépjármű-generáció műszaki jellemzőihez kapcsolódó egyes témákat, és bemutatják ezeket a megoldásokat magukon a járműveken, illetve járművekben. A kisfilmek megtalálhatók az MAN Truck & Bus közösségimédia-csatornáin, és szintén itt látható az is, amikor az MAN Individual Lion modell először kitette a tappancsait az aszfaltra. Ez az exkluzív TGX a legnagyobb GX-fülkével és Individual napellenzővel jól bemutatja a mindent magában foglaló járművezetői kényelmi csomagot (extrafelszerelésként áll rendelkezésre), valamint az MAN Individual részlegtől igény szerint rendelhető gazdag felszereltséget. Olyan külső részletek teszik ezt a modellt az oroszlánok királyává, mint a csillogó rozsdamentes acélból készült kiegészítők, és olyan belső elemek, mint a többszínű LED-es hangulatvilágítás, a mikrohullámú sütővel és kávéfőzővel ellátott fedélzeti konyha, valamint a LED televízió.

Az új MAN TGL, TGM, TGS és TGX építőipari, illetve összkerékhajtást igénylő különleges alkalmazásokra, valamint elosztófuvarozásra megfelelő változatainak bemutatásával immár teljessé vált az MAN oroszlánfalkája. Az MAN új tehergépjármű-generációja mindkét szegmensben igen változatos termékpalettával rendelkezik, amelynek köszönhetően a vállalat minden iparági igényre tökéletes megoldást kínálhat. Így az MAN már gyárilag optimálisan felszerelt járműveket biztosít az ügyfeleknek, valamint a lehető legnagyobb összhangban tud együttműködni a különféle felépítményezőkkel.

Kapcsolat

Ibolya Ujcz

MAN Truck & Bus

Communications

Csonka J. u. 2.
2330 Dunaharaszti
Hungary

Mobil: 00 36 30 9845 702
Fax: 00 36 24 520 317

man_bmheroes1.jpg

Bátrak, mint egy oroszlán – MAN tűzoltó- és mentőjárművek

A Katasztrófavédelem és az Országos Mentőszolgálat szakemberei egy kétnapos rendezvényen próbálhatták ki azokat a tűzoltó- és mentőautókat, amelyek hamarosan bevetésre készen állnak Magyarországon.    

man_hu_press_P_Furia_Tours_Kft_NEOPLAN_Tourliner_atadas-01.JPG

NEOPLAN Tourlinert választott a Fúria Tours

A békés vármegyei cég ügyvezetője, Molnár Katalin régi nagy álmát váltotta valóra az elképzelései szerint összeállított új generációs NEOPLAN Tourliner.

MAN_8670.jpg

25 éves az MAN győri kirendeltsége

Negyed évszázados fennállását ünnepelte az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. győri kirendeltsége, amely a vállalat másodikként alapított telephelyeként 25 éve szolgálja ki a régió ügyfeleit.

P_Fehérvár_Travel_Busz_1.JPG

Új generációs NEOPLAN Tourliner a Fehérvár Travelnél

Ismét a NEOPLAN Tourliner típust választotta járműbeszerzéséhez a Fehérvár Travel Busz Kft., ráadásul ez a modell immár a legújabb generációt képviseli.

p_bus_eot_man_ecoach_summer_test-01.jpg

Az MAN első teljesen elektromos turistabusza

Májusban első európai gyártóként az MAN bemutatta teljesen elektromos távolsági autóbuszát, az új Lion's Coach E modellt. Most a brüsszeli Busworld kiállításon új dizájnnal ünnepelte világpremierjét.

man-brenner-nightride-01.jpg

Az MAN eTruck éjszakai útja a Brenner-hágón

Az MAN és a Dettendorfer egy kísérleti projekt keretében bemutatja a Brenner-hágón átkelve az emissziómentes éjszakai logisztikát.

hatekonysagi-rekord.jpg

Lenyűgözte a szaksajtót az MAN TGX D30 PowerLion motorja

Több hónapos európai tesztvezetésekkel után a szakmai sajtó egyöntetűen pozitívan értékelte az új MAN PowerLion járműveket, kiemelve azok alacsony üzemanyag-fogyasztását.

P-Szalai-Busz-MAN-LionsCoach-atadas-01-k.jpg

Egy új generációs MAN Lion’s Coach turistabuszt állított munkába a Szalai-Busz Kft.

Megkezdte a pandémia utáni flottafrissítését a kiskunfélegyházi Szalai-Busz Kft., mégpedig egy új generációs, jól felszerelt MAN Lion’s Coach turistabusszal. A döntés hátteréről részletesen nyilatkozott Szalai Zsolt, a cég egyik ügyvezetője.

P-MAN-eTGX-rendezveny-Veszprem-11-k.jpg

Megérkezett a magyar piacra az MAN eTGX

Nagy érdeklődés övezte az MAN eTGX hivatalos magyarországi bemutatkozását, amelyet Veszprémben tartottunk április végén. Több tucat ügyfél vett részt a rendezvényen, ahol az érdekes szakmai előadások mellett tesztvezetések keretében saját maguk is kipróbálhatták az MAN tisztán elektromos hajtású nyerges vontatóit.

P-JS-Logistics-MAN-TGX-flotta-tads-01.jpg

Tíz új, jóformán csúcsfelszereltségű MAN TGX vontatót állított munkába a J.S. Logistics Kft.

Különösen nagy hangsúlyt fektet a gépjárművezetők kényelmére és biztonságára hazánk egyik meghatározó logisztikai szereplője, a J.S. Logistics Kft. Ezért a cég a most beszerzett tíz új MAN TGX 18.480 mega nyerges vontatóját minden eddiginél gazdagabb felszereltséggel rendelte meg.

P-Terjkibusz-NEOPLAN-Tourliner-atadas-01.jpg

Igényes előrelépés

Beszerezte első új autóbuszát a mintegy 40 éves szakmai múltra visszatekintő Terjékibusz Kft., amely nem más, mint egy különleges külső-belső megjelenésű és kifejezetten jó felszereltségű NEOPLAN Tourliner. A választás mögött az MAN és NEOPLAN autóbuszokkal, illetve a szervizhátterükkel szerzett több évtizedes kiváló tapasztalatok állnak, amelyekről az átadáskor készségesen számolt be Terjéki Zsolt, a cég ügyvezetője.

P-Busz-Expressz-NEOPLAN-Tourliner-atadas-01.jpg

Tovább erősített márkahűség

Egy új generációs NEOPLAN Tourliner forgalomba állításával kezdte az idei szezont a Busz Expressz Kft., amely hosszú évek óta csak MAN és NEOPLAN autóbuszokat szerez be. A cég ügyvezetője, Lázár István örömmel számolt be az átadáskor a két márkával kapcsolatos tapasztalatairól és új büszkeségének főbb jellemzőiről.

WoMAN-NagyIldiko-2400x1800.jpg

Jobb később, mint soha

WoMAN sorozatunk mostani vendége, Nagy Ildikó öt éve dolgozik buszvezetőként az ArrivaBus Kft.-nél, de ha tehette volna, már jóval korábban ezt a pályát választotta volna. Innen is szeretne majd nyugdíjba menni. Örömmel mesélt munkájának kihívásairól és élményeiről, valamint arról, hogy mit jelent nőként helytállni ezen a területen.

240923-Derby-Logistics-atadas-02-cropped.jpg

Oroszlánok a lovasok között

Hazánk fuvarozási piacának egyik meghatározó szereplője, a Derby cégcsoport tagja, a Derby Logistics Kft. idén év elején szerzett be először MAN járműveket. A vállalkozás az öt TGX 18.480 modellel olyannyira kedvező tapasztalatokat gyűjtött, hogy szeptemberben további öt oroszlános vontatót állított munkába.

240827-Veszprmi-elektromos-csukls-busz-HU-03-K-nyito.jpg

Veszprémben forgalomba állt hazánk első elektromos hajtású csuklós autóbusza, egy MAN Lion’s City 18 E

Úttörőnek számít a veszprémi közösségi közlekedés járműveit üzemeltető V-Busz Kft. új MAN Lion’s City 18 E típusú autóbusza, ugyanis ez Magyarországon az első közforgalomba állított, tisztán elektromos hajtású csuklós városi busz. Emellett már hat MAN Lion’s City 12 E szóló villanybusz dolgozik a veszprémi flottában.

WoMAN-derby-1536x864.jpg

Közgazdászból kamionos

Cégvezetők és buszvezetők után most egy tehergépkocsi-vezető hölgyet mutatunk be WoMAN sorozatunkban. Hajnal Andrea nemzetközi fuvarozásban dolgozik élete párjával négykezesben egy MAN TGX 18.520-as nyerges szerelvénnyel a Derby Trans Kft. színeiben. A fiatal, mindig mosolygós hölgy közgazdászként diplomázott, ám hamar ráunt az irodai munkára, és inkább gyermekkori álmát teljesítette be a kamionozással.

Az-E.jpg

Az E.ON és az MAN megállapodott arról, hogy nyilvános töltőhálózatot építenek ki Európában elektromos tehergépjárművek számára

Az E.ON és az MAN Truck & Bus közösen meghatározó lépést tett annak irányába, hogy kibővítsék a haszonjárművek töltőinfrastruktúráját Németországban és Európában. Új együttműködésük értelmében az energiaszolgáltató vállalat és a haszonjárműgyártó Európa-szerte mintegy 170 helyszínen körülbelül 400 töltőpontot épít ki elektromos tehergépjárművek nyilvános töltéséhez.

240529-WoMAN-Rim-Viktorn-HU-00a.jpg

Kis oroszlán női szemmel

WoMAN sorozatunk legújabb vendége, Rim Viktorné egy új, gazdagon felszerelt, 3,5 tonnás MAN TGE kishaszonjárművel dolgozik. Habár munkájának csak egy kisebb részét teszi ki a vezetés, nagyon szeret ezzel a kezes kisteherautóval közlekedni.

p-ifat-man-etgs-eot-roll-off-tipper-01a.jpg

Premier az IFAT kiállításon

Az MAN jelentősen kibővíti elektromos teherautóinak (MAN eTruck) kínálatát.

P-WoMAN-Arriva-Holig-va-01c-nyito.jpg

Munka és hobbi egyben

Holig Éva, az ArrivaBus Kft. buszvezetője végig mosolyogva és lelkesen mesélte élményeit. WoMAN sorozatunk legújabb alanya ugyanis azon szerencsés emberek közé tartozik, akiknek a munkájuk egyben a hobbijuk is. Számára szerelem a buszvezetés, amit a szerelemnek köszönhet.

Lion-s-City-12E-1.jpg

Nagyobb kényelem, biztonság és hatékonyság: számos termékújdonságot kínálnak az MAN és NEOPLAN buszok a 2024-es modellévtől

Az MAN a 2024-es modellévre jelentősen továbbfejlesztette az MAN és a NEOPLAN buszok teljes kínálatát. Ez a járművezetők, az utasok és az üzemeltetők számára egyaránt előnyös, hiszen ezek a városi és távolsági autóbuszok mostantól még nagyobb kényelmet, biztonságot és hatékonyságot nyújtanak.

P-Bus-Geri-Tours-01.jpg

Ismét az MAN Lion’s Coach mellett döntött a Geri-Tours Kft.

Közel tíz éve csak MAN Lion’s Coach buszokkal korszerűsíti flottáját a Geri-Tours Kft. az oroszlános márkával szerzett kedvező tapasztalatoknak köszönhetően. A pandémia okozta piaci visszaesést sikeresen áthidalva most elérkezett az ideje egy újabb Lion’s Coach munkába állításának, amely minden eddiginél gazdagabb felszereltségű.

P-MTB-WoMAN-BI-KA-Logisztika-02-cover.jpg

Hiteles cégvezetés női szemmel

A fuvarozás, illetve a logisztika területén sikeresen tevékenykedő hölgyeket bemutató WoMAN sorozatunk legújabb része Szécsi Gabriellát állítja reflektorfénybe. A szolnoki BI-KA Logisztika Kft. ügyvezetője pontosan kifejtette, hogy miben jelent mást nőként irányítani egy több száz fős cégcsoportot.

P-Bus-Five-Stars-08-cover.jpg

Egy tucat új MAN Lion’s Coach turistabusszal fejleszti flottáját a minőség elkötelezettjeként ismert Five Stars Bt.

Sikeresen átvészelve a pandémia okozta jelentős piaci visszaesést hazánk egyik meghatározó, prémiumszínvonalú személyszállító vállalkozása, a Five Stars Bt. 12 új MAN Lion’s Coach turistabusz beszerzésével kezdi az idei évet. Stiller Gábor, a cég alapító tulajdonosa és ügyvezetője a kezdetektől fogva azt tartja szem előtt, hogy a Five Stars Bt. a lehető legjobb minőségű szolgáltatást nyújtsa ügyfeleinek, partnereinek, amihez kiválóan megfelelnek az MAN Truck & Bus járművei és szolgáltatásai.

P-MTB-Foti-kirendeltseg-buszkozpont-01.jpg

Bemutatkozik az MAN Kft. fóti kirendeltsége, mint autóbuszos kompetenciaközpont

Három évvel ezelőtt nyílt meg az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. zöldmezős beruházásként létrehozott, korszerű fóti szervizbázisa, amely dedikált autóbuszos kompetenciaközpontként működik. Sulyok Tamás, a kirendeltség vezetője részletesen elmondta, hogy mit is takar ez a hangzatos titulus.

P-MTB-WoMAN-JS-Logistics-01-2.jpg

Vezetői vénával az élvonalban

WOMAN néven új sorozatot indít az MAN Kft., amelynek célja bemutatni a fuvarozás, illetve a logisztika alapvetően férfias világában sikeresen helytálló hölgyeket. A WOMAN első részének vendége Bujtás-Kiss Emese, a J.S. Logistics Kft. ügyvezetője.

P-MTB-JSLogistics-flottabeszerzes-01-3.jpg

Ismét az MAN a vezérmárka a J.S. Logistics Kft. flottájában

Újabb 25 MAN TGX 18.480 nyerges vontató beszerzésével megint átvette a vezető szerepet az oroszlános márka a J.S. Logistics járműparkjában. A döntés hátteréről részletesen beszámolt a cég ügyvezetője, Bujtás-Kiss Emese.

nyito-landscape.jpg

Újjáéledt a távolsági autóbuszok európai és ezen belül magyarországi piaca is

Egyértelműen azt mutatják a tavalyi év értékesítési eredményei és az idei rendelésállomány, hogy a távolsági autóbuszok piaca újból erősödik a Covid19-világjárvány okozta jelentős visszaesés után. Az MAN és NEOPLAN buszok számos termékújdonsággal, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. pedig jól felkészült szervizhálózattal és széles körű szolgáltatásokkal néz elé ennek az izgalmas időszaknak.

P-Bus-Lions-City-Arriva-atadas-01.jpg

Budapesten 150 új MAN Lion’s City autóbuszt állít forgalomba az ArrivaBus Kft.

Április 27-én a Millenáris Parkban tartott, járműbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján jelentette be az ArrivaBus Kft., hogy májustól júliusig összesen 75 szóló és 75 csuklós MAN Lion’s City autóbuszt állít üzembe a BKK Zrt. budapesti járatainak kiszolgálására. Ezek a korszerű buszok a járművezetők és az utasok számára egyaránt a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb körülményeket nyújtják, miközben az akadálymentesség terén is élen járnak.

P-MAN-fenntarthatosagi-jelentes-2022.jpg

Jelentős lépéseket tesz az MAN a fenntarthatóság terén

Jelentős lépéseket tesz az MAN Truck & Bus a fenntarthatóság kulcsfontosságú területein. Ez derül ki a 2022-es Fenntarthatósági Jelentésből.

P-Bus-Lions-City-CNG-Volanbusz-atadas-04.jpg

Gázüzemű MAN autóbuszokkal korszerűsítette flottáját a Volánbusz

Összesen 164 új, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő MAN Lion’s City 12 G alacsonypadlós városi autóbuszt szerzett be a Volánbusz Zrt. Ebből 75 jármű Budapest vonzáskörzetében teljesít szolgálatot. Ezek az alternatív hajtású buszok környezetkímélő, csendes és gazdaságos üzemelésükkel a lakosság, az utazóközönség, a járművezetők és az üzemeltető számára is előnyösebbek a dízelmotoros változatokhoz képest.

man-simplepay-visual-clean-2.jpg

MAN SimplePay: Amikor a teherautó fizet

Pénztárcává változtatja a teherautót az MAN: az új digitális felület, az MAN SimplePay minden fizetési műveletet megkönnyít az ügyfeleknek – teljes átláthatósággal. Jelmondatunkhoz híven: „Egyszerűsítjük ügyfeleink üzletmenetét”.

MAN e-Bus

Villamosítja Európát, most pedig a legjobb busznak kiáltották ki: az MAN Lion's City E az Év Autóbusza

Egy autóbusz, amely mérföldkőről mérföldkőre halad: az MAN elektromos busza, amelynek sorozatgyártása 2020-ban kezdődött, és amelyre eddig több mint 1000 megrendelés érkezett. Megihleti az üzemeltetőket, a buszvezetőket, az utasokat, sőt, a szakértőket is – mint például a nemzetközi Év Autóbusza díj zsűrijét, amely most a 2023-as Év Autóbuszának választotta meg ezt a teljesen elektromos hajtású városi buszt. Egy mozgó sikertörténet – és még messze nincs vége.

MAN beschleunigt Wandel zu Nullemissionsantrieben MAN Truck & Bus beschleunigt den Wandel hin zu emissionsfrei angetriebenen Nutzfahrzeugen. Der Beginn der Fertigung schwerer E-Trucks in München soll nun schon Anfang 2024 mit einer zeitnahen Auslieferung von zunächst 200 Einheiten erfolgen. Dies ist fast ein Jahr früher als ursprünglich geplant. Erstmals hat MAN heute (17.02.2022) in Nürnberg einen seriennahen Prototyp des neuen Elektro-Lkw der Öffentlichkeit vorgestellt.

IAA Transportation 2022 haszonjármű-kiállítás: az MAN alakítja a változást

Jelentős kihívások elé állítja a fuvarozóvállalatokat az áruszállítás szén-dioxid-semlegesítése, a logisztika digitalizációja és az egyre nagyobb járművezető-hiány. Az MAN Truck & Bus válaszokat ad majd ezekre a kérdésekre az IAA Transportation 2022 haszonjármű-kiállításon, miközben alakítja is a változást: a hagyományos termékek esetében még kisebb üzemanyag-fogyasztással, még vonzóbb járművezetői munkahellyel és még nagyobb kényelemmel, valamint még innovatívabb digitális szolgáltatásokkal; míg a jövő számára szén-dioxid-mentes és intelligensen hálózatba kapcsolt fuvarozással, önvezető járművek fejlesztésével és 2024-től egy nagy sorozatban gyártott, tisztán elektromos hajtású nehéz-tehergépjármű piaci bevezetésével, amelynek sorozatgyártáshoz közeli prototípusát az MAN Hannoverben mutatja be először széles közönség előtt egy szakkiállítási premier keretében.

220803-volanbusz.jpg

Budapesten és környékén is bizonyított az MAN elektromos városi autóbusza

Több hazai városunk közösségi közlekedési üzemeltetője után idén nyáron a Volánbusz Zrt. is tesztelte az MAN Lion’s City 12 E szóló autóbuszt. A tisztán elektromos hajtású jármű kiválóan helyt állt Budapesten és elővárosaiban.

Nadine Rupp

Szoros partnerkapcsolat: az FC Bayern München az MAN márkával tart a jövő felé

Kipihenten megérkezni, majd teljes erőbedobással játszani: erre épít az FC Bayern München, ezért továbbra is MAN csapatbusszal utazik a jövőben. Az MAN elektromos autóbuszával tett utazás pedig az élsportolókat is izgalomba hozta – a klub színeibe öltöztetett Lion's City E csendesen és károsanyag-kibocsátás nélkül szállította ki a német labdarúgóbajnokokat a müncheni repülőtérre.

p-ist-batterypack-nbg-2022-01.jpg

Jövőbe mutató döntés: az MAN akkumulátorgyárat épít Nürnbergben

Az MAN Truck & Bus megteremti az elektromos tehergépjárművekbe és autóbuszokba kerülő akkumulátorok nagysorozatú gyártásának lehetőségét a nürnbergi üzemében

p-truck-eot-new-tgx-abacus-1-width-1480.jpg

Elektromos buszos megoldások a világpiacra: az MAN előrelendíti a fenntartható közlekedést

Elektromos hajtással ellátott buszalvázat (eBus-alváz) is kínál hamarosan az MAN Truck & Bus a világpiac számára. Ez a Lion’s City E modell jól bevált műszaki megoldásain alapul, amely már számos európai országban sikeresen üzemel, és amelyre eddig már több mint ezer megrendelés érkezett. A cél a környezetbarát közlekedés további előrelendítése és világszerte még tisztábbá, csendesebbé, illetve biztonságosabbá tenni a városi közlekedést.

p-bus-eot-lions-intercity-le-if-award-01.jpg

Magával ragadó dizájn: az új MAN Lion's Intercity LE elnyerte a 2022-es iF Design Award díjat

Alighogy bevezették a piacra, és az új MAN Lion's Intercity LE máris elnyerte az első díjait. Az iF International Forum Design zsűrije kitüntette az áhított iF Design Award díjjal a „Termék/Autók/Járművek” kategóriában. Az alacsonybelépésű busz a különleges funkcionalitásához társuló okosan átgondolt kialakításával zsebelt be sok pontot.

P-MAN-TGX-Steyrer-Sped-atadas-05.jpg

Megérkeztek az első oroszlánok a Steyrer-Sped Kft. speciális flottájába

Két új MAN TGX 18.470 nyerges vontatót állított munkába a dorogi Steyrer-Sped Kft. építőipari ömlesztett áruk belföldi és nemzetközi fuvarozásához. A járművek specifikációját gondosan az alkalmazás sajátosságaihoz, illetve követelményeihez igazították a lehető leghatékonyabb munkavégzés érdekében. Ezt pedig az üzemeltető által az MAN márkától igénybe vett szolgáltatások is támogatják.

P-0204.jpg

Már Volkswagen kishaszonjárműveket is kiszolgál az MAN fóti márkaszervize

Mostantól a Volkswagen Haszonjárművek összes típusának teljes körű javításával, karbantartásával és alkatrészellátásával is foglalkozik az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. fóti márkaszervize. Ez nemcsak hazánkban, hanem európai szinten is egyedülálló az MAN hálózatában.

220330-man-produktion-muumlnchen.jpg

Az ukrán háború jelentősen korlátozza a teherautó-gyártást

Az MAN teherautó-gyártásban több hetes termeléskiesés fenyeget. Rövidített munkaidő a németországi üzemekben, ami körülbelül 11.000 főt érint. A lényegesen hosszabb szállítási határidő miatt az ügyfeleknek lehetősége van a rendeléseik lemondására.

20220323-111033866-iOS.jpg

Látványosan tesztelt láthatóság

Különleges vontatmánnyal tesztelte Székely Attila, a Székely Trans Kft. ügyvezetője az OptiView kamerás tükörhelyettesítő rendszerrel felszerelt MAN TGX 18.510 demóvontatót. Ugyanis a saját építésű driftkamionját szállító trélert akasztotta mögé egy napra. Az OptiView használatáról szerzett tapasztalatairól éppúgy szívesen számolt be, mint a nem mindennapi driftjármű sajátosságairól.

P-MAN-Inter-Epfu-flotta-08.jpg

Idén 25 új MAN TGX nyerges vontatót szerez be az Inter-Épfu Kft.

Több erős szállal is kötődik az Inter-Épfu Kft. az oroszlános márkához. A cég ugyanis 32 éve csak MAN tehergépjárműveket szerez be nemzetközi fuvarozási tevékenységéhez, ugyanennyi ideje hivatalos MAN márkaszervizt üzemeltet, sőt, kezdetben az importőr szerepét is ellátta. Ezt a különleges kapcsolatot idén 25 új MAN TGX nyerges vontató munkába állítása fűzi még szorosabbra. Az első 18 példányt ünnepséggel egybekötve vette át a vállalkozás vezetősége.

MAN beschleunigt Wandel zu Nullemissionsantrieben MAN Truck & Bus beschleunigt den Wandel hin zu emissionsfrei angetriebenen Nutzfahrzeugen. Der Beginn der Fertigung schwerer E-Trucks in München soll nun schon Anfang 2024 mit einer zeitnahen Auslieferung von zunächst 200 Einheiten erfolgen. Dies ist fast ein Jahr früher als ursprünglich geplant. Erstmals hat MAN heute (17.02.2022) in Nürnberg einen seriennahen Prototyp des neuen Elektro-Lkw der Öffentlichkeit vorgestellt.

Felgyorsítja az átállást az MAN a nulla károsanyag-kibocsátású hajtásrendszerekre

Felgyorsítja az átállást az MAN Truck & Bus a nulla károsanyag-kibocsátású haszonjárművekre. A nehézkategóriás elektromos tehergépjárművek gyártása a jelenlegi tervek szerint már 2024 elején elindul Münchenben, kétszáz jármű azonnali kiszállításával. Vagyis majdnem egy évvel korábban az eredetileg tervezett időponthoz képest.

p-bus-eod-lionscoach-optiview-01.jpg

Mostantól a városi buszokhoz is elérhető az MAN OptiView tükörhelyettesítő rendszer

Az MAN OptiView a világ első tükörhelyettesítő rendszere távolsági autóbuszokhoz. Jelentős segítséget nyújt a járművezetőnek azzal, hogy megszünteti a holttereket és sötétben, illetve rossz időjárási körülmények között számottevően javítja a láthatóságot. Ez az innovatív műszaki megoldás mostantól az MAN Truck & Bus városi autóbuszaihoz is elérhető.

p-eod-man-optiview-1.jpg

Az MAN OptiView elnyerte az Európai Szállítási Díj a Fenntarthatóságért 2022 kitüntetést

Az MAN OptiView digitális tükörhelyettesítő rendszer nyerte el az Európai Szállítási Díj a Fenntarthatóságért 2022 kitüntetést a segédrendszerek kategóriájában. A 2021 októberétől minden MAN tehergépkocsihoz rendelhető rendszer beláthatóvá teszi a holttereket a vezető számára, és így nagyobb biztonságot nyújt az utakon, különösen kanyarodáskor, sávváltáskor és manőverezéskor.

P-MTB-MAN-Lions-Intercity-LE-Volanbusz-teszt-01.jpg

Elégedetten zárta az új MAN Lion’s Intercity LE üzemeltetői tesztelését a Volánbusz Zrt.

November elején az európai bemutató roadshow keretében hazánkban vendégeskedett az új MAN Lion’s Intercity LE típus két demójárműve. A 13,15 méteres, alacsonybelépésű autóbuszt a Volánbusz Zrt. két napig tesztelte egy Pest megyei járatán. Az utazóközönség, a járművezetők és az üzemeltető részéről is számos kedvező visszajelzés, illetve észrevétel érkezett az új típusról.

P-Bus-MANLionsIntercityLE-premier-01.jpg

Megérkezett a magyar piacra az új MAN Lion’s Intercity LE

November 2-án tartotta az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. az MAN Lion’s Intercity LE magyarországi premierjét. A fóti kirendeltségen a szaksajtó képviselői és ügyfelek is alaposabban megismerhették, illetve menet közben is kipróbálhatták az oroszlános gyártó legújabb autóbuszát. A rendezvényt követően négy üzemeltető is megkapja rövid tesztelésre a sokoldalúan alkalmazható típus két demópéldányát.

p-bus-eot-neocityliner-coty-2022-01.jpg

Több mint ötven éve formálja az iparágat, most pedig a legjobb távolsági autóbusznak választották: a NEOPLAN Cityliner az Év Autóbusza

És a győztes nem más, mint…! A 22 ország szakújságíróiból álló nemzetközi testület a különleges kiadású NEOPLAN Cityliner Platin modellt választotta a 2022-es Év Autóbuszának. A zsűrit kifejezetten lenyűgözte a teljesítmény, a költséghatékonyság, a biztonság, a kényelem és mindenekfelett az időtlen dizájn általános koncepciója.

p-bus-eot-lions-intercity-le-04.jpg

Rugalmas városi és helyközi használatra: az új MAN Lion's Intercity LE mércét állít az alacsonybelépésű buszok kategóriájában

Jelenleg gyorsan növekszik az alacsonybelépésű buszok szegmense. Az új MAN Lion's Intercity LE most mindkét világból a legjobbat kínálja, hiszen egy modern, vonzó járműben egyesíti az optimalizált üléskiosztást és az alacsonypadlós géneket a helyközi dizájnkoncepciókkal. Az MAN buszcsalád új tagja mércét állít a kategóriában nagy fokú rugalmasságával – és megjelenésével is.

P-MTB-eBus-V-Busz-megrendeles-01.jpg

Elektromos buszok érkeznek Veszprémbe

Hazánkban elsőként a veszprémi közösségi közlekedésben szolgáló autóbuszokat üzemeltető V-Busz Kft. rendelt tisztán elektromos hajtású MAN Lion’s City E buszokat. Az öt korszerű jármű várhatóan a jövő év második negyedében áll majd forgalomba Veszprémben.

P-MTB-eBus-tesztuzem-zaras-Kaposvar-02.jpg

Egyöntetű sikert aratott az MAN Lion’s City 12 E elektromos busz a kaposvári tesztüzem során

Nyár végén több mint egy hónapig tesztelt a Kaposvári Közlekedési Zrt. egy tisztán elektromos hajtású MAN Lion’s City városi buszt. A próbaüzemet lezáró sajtótájékoztatón elhangzottak szerint az utasok, a gépjárművezetők és az üzemeltető szakemberei is messzemenően elégedettek az MAN villanybuszával. Ezért a vállalat már megrendelt két ilyen autóbuszt, 2028-ig pedig a teljes flottáját szeretné elektromos buszokra cserélni.

P-Bus-MANLionsCityG-Volanbusz-03.jpg

Jóval határidő előtt, zökkenőmentesen befejeződött a 204 új MAN Lion’s City G A23 csuklós autóbusz átadása a Volánbusznak

Még tavaly év végén kötött megállapodást a Volánbusz Zrt., a Volán Buszpark Kft. és az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. összesen 204 új csuklós autóbusz leszállításáról egy sikeresen zárult közbeszerzési pályázat eredményeként. A korszerű járművek átadása már május végén megkezdődött és a gördülékeny szállítási, illetve forgalomba helyezési folyamatnak köszönhetően bőven a szerződésben rögzített novemberi határidő előtt, augusztus közepén sikeresen befejeződött.

DCIM\100MEDIA\DJI_0040.JPG

Környezettudatos beruházás: napelemek kerültek a dunaharaszti és a tiszaújvárosi kirendeltség tetejére

Még az MAN európai márkakereskedői hálózatában is úttörőnek számít, hogy az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. napelemeket telepített a dunaharaszti és a tiszaújvárosi kirendeltségének tetejére. Ennek köszönhetően évente összesen több mint ötven tonnával csökkenhet a környezet szén-dioxid-terhelése, továbbá nyolc év múlva már szinte ingyen jut majd áramhoz a két márkaszerviz.

P-210810-MAN-TGS-Unio-Telecom-05.jpg

Innovációkkal teli célgép

Zobin Dániel, az Unio Telecom Kft. ügyvezető igazgatója minden téren a műszaki innovációk lelkes rajongója. Elsősorban ezért választotta az MAN TGS új generációját a nemrég beszerzett darus-platós tehergépjárművéhez, amelybe szinte minden elérhető extrafelszerelést belerendelt. Persze a daru és a felépítmény terén sem érte be kevesebbel, így egy igazi különlegesség, egy műszaki csemege született meg.

DSD-8527.jpg

Vezéregyéniség

Már eddig is egyedi megjelenésű MAN TGX nyerges vontatók dolgoztak a főként építőipari billencses munkákat végző LWS Kft. járműparkjában, most azonban egy igazi vezéregyéniség került a flotta élére. Egy új generációs, Individual felszereltségű TGX 18.470 modell.

p-eot-man-optiview-3.jpg

Támogatóbb, hatékonyabb, digitálisabb: új megoldásaival még nagyobb magasságokba emelkedik az új MAN tehergépjármű-generáció

Friss termékújdonságokat mutat be az MAN a tavaly bevezetett új tehergépjármű-generációjához. Ezeknek köszönhetően mostantól még biztonságosabb, felhasználóbarátabb, hatékonyabb és digitálisabb a TGX, a TGS, a TGM és a TGL típus. Az MAN OptiView tükörhelyettesítő rendszer, az MAN CruiseAssist vezetéstámogató megoldás, a további akár 3,7 százalékos üzemanyag-megtakarítás, valamint az MAN Now segítségével végzett távoli frissítések és az új digitális szolgáltatások csak néhány példa a 2021 második fele és 2022 eleje között érkező innovációkra. Mindezek hosszú távú előnyöket nyújtanak majd a járművezetőknek és a fuvarozóvállalkozásoknak a mindennapos munkájuk során.

kosztolnyi-trans-1-teaser.jpg

Örökölt rajongás

Kosztolányi Zsoltnak már az édesapja is MAN tehergépjárművel dolgozott, így nem is volt kérdéses számára, hogy milyen márkájú teherautóval indítja el vállalkozását tíz évvel ezelőtt. Azóta is többnyire oroszlános modelleket szerez be, méghozzá igen igényes megjelenésű és felszereltségű példányokat. Ilyen a két új generációs TGX vontatója is, amelyekkel messzemenően elégedett, beleértve az üzemanyag-fogyasztásukat is.

man-tgx-urolux-tads-sajtkoezlemny-01-teaser.jpg

Mutatós megújulás

Nem kevesebb mint tizennégy új generációs, jól felszerelt, feltűnő megjelenésű MAN TGX 18.510 GM nyerges vontatót állított munkába az Eurolux Trans Kft. május végén. A harmincéves vállalkozás flottájában öt évvel ezelőtt jelent meg először az oroszlános márka, amely hamar átvette az uralkodó szerepet.

P-MTB-Hubik-Trans-telephelyavat-sajtkoezlemny-9.jpg

Tíz éve együtt

Teljesen új, nyugat-európai színvonalú telephelyre költözött Tatán a Hubik Trans Sped Kft. A megnyitóünnepségen kiemelt partnerként az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. vezetősége is részt vett, megköszönve Hubik Sándor ügyvezető igazgatónak a tíz éve tartó kiváló szakmai kapcsolatot és az új generációs MAN TGX első nagyobb hazai flottamegrendelését.

20210609-manemobilitycenter-05.jpg

Megnyílt az MAN eMobility Center: az MAN müncheni gyára elektromossá válik

Ma Hubert Aiwanger bajor tartományi gazdasági, régiófejlesztési és energiaügyi miniszter, Andreas Tostmann, az MAN Truck & Bus igazgatótanácsának elnöke és Saki Stimoniaris, az MAN-konszern üzemi tanácsának elnöke együtt hivatalosan megnyitották az MAN eMobility Center e-mobilitási központot. Ezzel az MAN Truck & Bus megadta a rajtjelet az elektromos tehergépkocsik sorozatgyártásának előkészítésére. Nagyjából négyezer négyzetméteren a gyártásban dolgozó munkatársak valós körülmények között tehetik próbára az akkumulátoros elektromos teherautók sorozatgyártását, itt kapnak továbbképzést a jövőtechnikákból.

P-MTB-V-Busz-alairas-01.jpg

Világszínvonalú buszpark Veszprémben

Veszprém a teljes városi buszflottáját új generációs MAN Lion’s City szóló és csuklós autóbuszokra cseréli le. A sikeresen lefolytatott közbeszerzési pályázat eredményeként még az idei év végéig megérkeznek az új járművek, ezzel méltóképpen készülnek a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre. A beszerzésről szóló megállapodást május 31-én írta alá a V-Busz Kft. és az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. vezetősége.

dsc-7298-ok.jpg

Átadtuk a Volánbusz 204 darabos flottájának első 30 darab MAN csuklós autóbuszát

Átvette a Volánbusz az első 30 darab MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbuszt az MAN fóti telephelyén 2021. május végén. A járművek annak a 204 darabos flottának az első példányai, amelynek beszerzéséről még tavaly decemberben kötött megállapodást a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft., valamint az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. Az új, magas komfortfokozatú járművek a tervezettnél korábban, hamarosan megkezdik szolgálatukat az elővárosi vonalakon.

P-MTB-HorseTransCargo-atadas-01.jpg

Minden igényt maximálisan teljesítenek

Hosszú évek óta kizárólag MAN tehergépjárműveket használ a Horse Trans Cargo Kft. sport-, illetve hobbilovak nemzetközi szállításához, ami minden téren igen nagy elvárásokat támaszt a fuvareszközökkel szemben. A cég nemrég beszerezte az első két új generációs MAN TGX teherautóját, amelyek közül az egyikbe egy luxusszínvonalú lakórész is került. A kezdeti tapasztalatok alapján ezek mindent még magasabb színvonalon nyújtanak, mint elődeik, beleértve az üzemanyag-takarékos működést is.

IMG-7405-jav-2400-1200.jpg

Nyitottak az alternatív hajtásokra

Egy hétig tesztelt budapesti csomagkézbesítési alkalmazásban egy MAN eTGE elektromos hajtású furgont a Gebrüder Weiss Kft. A teszt jó tapasztalatokkal zárult, a folyamatos fejlesztések eredményeként pedig a modell hamarosan az üzemeltető egyelőre le nem fedett igényeinek is megfelelhet majd. Így akár egy éven belül megjelenhetnek elektromos kishaszonjárművek a hazánk egyik legjelentősebb logisztikai szereplőjének számító vállalatnál.

g-bus-antiviral-interior-air-filtersfft-micronair-01.jpg

Kiterjesztett óvintézkedések a koronavírus ellen: az MAN antivirális mikrorészecske-szűrőket kínál autóbuszokhoz

Kiemelt fontosságú az MAN Truck & Bus számára annak biztosítása, hogy a városi, helyközi és távolsági buszok a lehető legbiztonságosabbak legyenek a koronavírus-járvány idején. Az MAN Eredeti Alkatrészek kínálatában szereplő új, antivirális utastéri levegőszűrők védelmet nyújtanak a vírusok terjedése ellen azáltal, hogy minimálisra csökkentik az aeroszolok koncentrációját az utastérben. A rendszer mostantól minden MAN és NEOPLAN autóbuszhoz rendelkezésre áll.

P-MAN-TGX-fogyasztsmr-tesztek-1.jpg

Az új MAN TGX jó fogyasztásának titkai és trükkjei

Magyar üzemeltetőknek valóskörülmények között mért saját üzemanyag-fogyasztási teszteredményt! Ez vezérelte az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. vezetőségét, amikor különböző specifikációjú, új generációs TGX szerelvényekkel több közúti tesztet is végrehajtott hazánkban. Ezekről az MAN ProfiDrive vezetéstechnikai trénerét, Kovács Jánost kérdeztük, aki a tesztpilóta szerepében a méréseket is végezte.

P-MAN-Toth-Monika-teaser.jpg

Példaszerű karrier

Tóth Mónika öt évvel ezelőtt még nyári diákmunkát végzett az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. dunaharaszti márkaszervizében. Két évvel később már raktárosként dolgozott itt, idén év eleje óta pedig ő a raktárvezető. Örömmel számolt be arról, hogy mit jelent neki fiatalon, hölgyként ilyen gyors karriert befutni egy alapvetően férfias szakterületen.

1920-p-bus-eot-lionscitye-hansea-01.jpg

#ElectrifyingEurope: az MAN Lion’s City E egyre több európai várost nyűgöz le

Felvillanyozza Európát: Az MAN Lion’s City E egyre több városban áll szolgálatba. A villanybusz napról napra meggyőzi az üzemeltetőket, az utasokat és a buszvezetőket hatótávolságával, fenntarthatóságával és megbízhatóságával – immár Luxemburgban és Belgiumban is.

p-tgx-eot-individual-lion-s-4.jpg

TGX Individual Lion S: az alfaoroszlán lendületet vesz

Újabb hangsúlyos felkiáltójelet tett ki legutóbbi kijelentése végére az MAN Truck & Bus – bemutatta az új tehergépkocsi-generáció új csúcsmodelljét, az exkluzív MAN TGX Individual Lion S kivitelt. Göran Nyberg, az igazgatótanács értékesítésért és marketingért felelős tagja február 11-én a szintén frissen bemutatott YouTube-műsor, az MAN QuickStop keretében rajtoltatta el az MAN Individual részleg által nemesített új zászlóshajót.

210118-man-digital-services-visual-finaljpg-1.jpg

Távoli szoftverfrissítések teherautókhoz

Immár éles az új MAN Now digitális szolgáltatás, amely elsőként kínál távoli funkcióbővítést az Európai Unióban, Norvégiában, Nagy-Britanniában és Svájcban. Akárcsak egy okostelefon esetében, amelyre a felhasználó az éppen szükséges alkalmazásokat telepíti, az ügyfelek az MAN Now-platformon olyan bővítményeket kapnak, amelyekkel a teherautójuk funkcionalitását az aktuális igényeikhez szabhatják. Ezek a funkcióbővítések, mint például az MAN OnlineTraffic valós idejű közlekedési információs szolgáltatás, menet közben és bármikor telepíthetők mobilinternet segítségével, szervizlátogatás vagy kábeles csatlakozás nélkül is. Akárcsak egy okostelefonra.

p-tgx-eot-new-tg-etc-ett-1.jpg

Európai összehasonlító tesztek: az MAN TGX csúcsteljesítményei

Nemrégen az Európai Teherautó-megmérettetés (European Truck Challenge) összehasonlító tesztjén az MAN TGX a legjobb eredményt érte el az üzemeltetési költségek terén, valamint első helyre rangsorolták az üzemanyag-fogyasztását is. Az összesített értékelésben mindez a kiemelkedő második helyet jelentette A korábbi neves Európai Teherautóteszten (Euro Truck Test) az MAN TGX az első helyen futott be..

man-etgm-munich-night-eit-zeus-01.jpg

Felvillanyozza a belvárosi logisztikát az MAN

Elektromos eTGM tehergépkocsijával az MAN Truck & Bus részt vesz az EIT Urban Mobility társulás ZEUS (Zero Emission off-peak Urban deliverieS, azaz zéró kibocsátású csúcsidőn kívüli városi kiszállítások) projektjében városközpontokban áruelosztási feladatokban. A München belvárosában végzett tesztprogram megmutatja, miként festenek majd a jövő kiszállításai.

Large loading cranes with a long reach lift heavy loads. MAN offers chassis designs with industry-specific features such as the MAN TGX 33.510 6x4 with 10-ton front axle.DE: Schwere Lasten heben große Ladekräne mit großer Ausladung. MAN bietet dafür branchengerecht ausgestattete Fahrgestelle wie den MAN TGX 33.510 6x4 mit 10-Tonnen-Vorderachse.UK: Large loading cranes with a long reach lift heavy loads. MAN offers chassis designs with industry-specific features such as the MAN TGX 33.510 6x4 with 10-ton front axle.

Erőteljes csapat: új MAN első tengely nehéz darukhoz

Egyre növekszik a nehéz rakodódaruk nemzetközi piaca, ezt az MAN az új tehergépkocsi-generációban ezekhez igazított alvázakkal szolgálja ki. Az első tengelyre nehezedő nagyobb terheléshez az új 10 tonnás tengely áll e felszerelések középpontjában.

201124-P-MTB-TGX-sikerek-1-width-1480.jpg

Sikert sikerre halmoz az új MAN TG-család (Update9)

Februári bemutatkozása óta egyik szakmai díjat a másik után nyeri el az MAN új tehergépjármű-generációja. Ezenkívül az európai szaksajtó és az ügyfelek is rendkívül kedvező visszajelzéseket adnak az új TG-családról.

201208-nyito-width-1480.jpg

A Volánbusz folytatja a helyközi járműállomány megújítását

Összesen 204 darab új MAN városi autóbusz megrendeléséről szóló megállapodást kötött a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft.

201204-P-MTB-Fot-megnyito-1-width-1480.jpg

Új MAN kirendeltség nyílt Fóton

Több szempontból is különleges az MAN új fóti telephelye, amelyet a napokban ünnepélyesen is átadtak a cég és a város vezetői.

201124-P-MTB-TGX-sikerek-1-width-1480.jpg

Sikert sikerre halmoz az új MAN TG-család

Februári bemutatkozása óta egyik szakmai díjat a másik után nyeri el az MAN új tehergépjármű-generációja. Ezenkívül az európai szaksajtó és az ügyfelek is rendkívül kedvező visszajelzéseket adnak az új TG-családról.

1920-p-truck-man-tgx-itoy-2021-1-width-1480.jpg

Simply the Best – egyszerűen a legjobb: az MAN TGX a 2021-es Év Tehergépkocsija!

Az új MAN TGX a 2021-es Nemzetközi Év Tehergépkocsija (International Truck of the Year, ITOY). Ez a díj a haszonjárművek körében a legrangosabbnak számít. Egy virtuális ceremónia keretében vette át Andreas Tostmann, az MAN Truck & Bus igazgatótanácsának elnöke a gyártók által hőn áhított díjat Gianenrico Griffini úrtól, a zsűri elnökétől. Az összesen 24 szakújságíróból álló zsűri a 24 legfontosabb európai haszonjárműves szaklapot képviseli. Méltatásukban kiemelték, hogy az új MAN TGX különösképpen előremutató a vezetési kényelem, a munka- és életkörülmények, a biztonság, az üzemanyag-fogyasztás, a hálózatba kapcsolás, az innovatív szolgáltatások, valamint a kezelési és kijelzési koncepció tekintetében.

1920-p-tge-man-coronavirus-diagnostic-vehicle-02-width-1480.jpg

Mobil koronavírus-diagnosztikai járművet mutatott be az MAN: PCR-tesztek eredményei akár egy órán belül

Egyedülálló, innovatív diagnosztikai járművet fejlesztett ki az MAN Truck & Bus elismert egészségügyi szakértőkkel együttműködve. A járművel a SARS-CoV-2 vírus fertőzése gyorsan és biztonságosan kimutatható a gócpontokon. A guruló labor alapja az MAN TGE kishaszonjármű. A járművel akár napi ötszáznál is több teszt végezhető el egy fertőzés gyanúja esetén közvetlenül a helyszínen, például idősotthonokban, iskolákban, cégeknél vagy egyéb intézményekben. Az MAN koronavírus-diagnosztikai járművével így a fertőzési láncok célzottan megszakíthatók.

P-MAN-Fot-es-uj-TG-bemutato-1-width-1480.jpg

Országos roadshow: bemutatkozott az MAN megújult tehergépjármű-generációja

Nyár végén útjára indult az új MAN TG-családot bemutató magyarországi roadshow, amelynek négy állomásán személyesen is megismerhették és tesztelhették az ügyfelek az MAN új, büszke oroszlánjait.

MAN-eTGE-Posta-atadas-01-width-1480.jpg

MAN eTGE elektromos kishaszonjárművet tesztel a Magyar Posta Zrt.

Jelenleg is üzemelnek már tisztán elektromos kisáruszállítók a Magyar Posta Zrt. flottájában, a kedvező tapasztalatok hatására pedig a társaság ezen a területen is folyamatosan keresi az együttműködési lehetőségeket a partnereivel. A vállalat ennek jegyében szeptember végétől két hétig tesztel Budapesten lakossági csomagkézbesítési feladatok ellátása során egy MAN eTGE kishaszonjárművet.

p-truck-eot-new-tgx-abacus-1-width-1480.jpg

Az új MAN tehergépjármű-generáció – betartja az ígéreteit

Rendkívül kedvező visszajelzések érkeztek az új MAN tehergépjármű-generációra a bemutatása óta eltelt hét hónapban. A járművezető-központú és felhasználóbarát kialakítása, az üzemanyag-hatékonysága, a biztonsága és az ügyfelet a középpontba állító teljes csomagja mind dicséreteket arat.

P-MAN-TGX-Hubik-Trans-atadas-2-width-1480.jpg

A leggyorsabb döntés

Hazánkban elsőként Hubik Sándor, a Hubik Trans Sped Kft. ügyvezető igazgatója adott le rendelést új generációs MAN TGX tehergépjárműre. Az 510 lóerős, XXL fülkével ellátott modell, amely a cég 107. oroszlános nyerges vontatója 2011 óta, szeptember elején állt munkába.

P-MAN-ZalaZONE-03-width-1480.jpg

IN-MOBILITY: egy nap az intelligens mobilitás jegyében

Az MAN Truck & Bus és a Porsche Hungaria közös szervezésben tartott rendezvényt az intellingens közlekedés jegyében a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpályán.

200725-P-Van-EOT-MANeTGE-01-width-1480.jpg

Útnak indult az első elektromos kisoroszlán

Sikeres volt az MAN eTGE magyarországi bemutatókampánya. Ezt most már nyugodtan kijelenthetjük, hiszen a napokban munkába állt az ország első elektromos TGE furgonja a Foxpost flottájában és hamarosan újabb járművek is követik majd a példáját.

200717-man-bvg-etge-city-03-width-1480.jpg

Bevetésen az MAN eTGE: a klímavédelem éllovasa

Alternatív hajtásokra állnak át: A Berlini Közlekedési Vállalat (Berliner Verkehrsbetriebe, BVG) modernizálja járműparkját, és ennek kapcsán teljes egészében az elektromos mobilitásra épít. A vállalat új gondolkodásmódját képviselő elektromos haszonjárművek közé tartozik 2018 vége óta öt MAN eTGE is. Az akkumulátoros elektromos kisáruszállítókat következetesen ökoáramról üzemeltetik, így menetkényelmük mellett gazdaságosságuk is meggyőző.

P-Bus-MAN-Lions-City-VT-Arriva-1-width-720-height-540.jpg

Ismét MAN Lion’s City flottát rendelt a VT-ARRIVA Kft.

Tovább erősödik az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. és a VT-ARRIVA Kft. közötti partneri együttműködés. A hazai autóbuszos személyszállítási piac egyik maghatározó szereplője ugyanis 24 új MAN Lion’s City A21 típusú, szóló, városi autóbuszt rendelt az oroszlános márkától. A járművek várhatóan még az idén munkába állnak a BKK járatain.

p-eot-newman-tg-tuumlv-consumption-1-width-1480.jpg

Hatékonyság TÜV-pecséttel igazolva: az MAN új tehergépjármű-generációja akár 8,2 százaléknyi üzemanyagot is megtakaríthat

Februárban az MAN bemutatta az új tehergépjármű-generációját a nagyközönségnek. Amellett, hogy az új járműkezelési koncepcióval egyedülállóan nagy hangsúlyt fektettek a járművezetőre, az üzemanyag-hatékonyság is kiemelt fontosságú volt a fejlesztés során. A hajtáslánc, az aerodinamika és az MAN EfficientCruise hatékonyságot fokozó vezetéstámogató rendszer új megoldásai az elődjéhez képest akár 8,2 százalékkal is gazdaságosabbá teszik az új MAN tehergépjármű-generációt. A TÜV Süd most egy teszt során is igazolta ezt a megtakarítási képességet.

P-Bus-MAN-TGE-Heros-1-width-1480.jpg

Minibuszokkal bővül a kínálat

Mostantól MAN TGE minibuszokat is kínál az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. A standardizált ajánlatban szereplő járművek felépítményezését a BM Heros cégcsoport végzi, jelentős hazai hozzáadott értékhányaddal, gyors határidővel és előnyös szolgáltatásokkal társítva.

No Results Found