MAN Magyarország

Város. Vidék. És tovább.

Az MAN elektromos busza, a Lion’s City E meggyőző hatótávolságot nyújt a városokban és vidéken is

Hosszú, tiszta utazásokra terveztük

A megfelelő hatótávolság és az e-mobilitás jól megférhet egymás mellett. Ezt bizonyította 15 német városban az MAN Lion’s City E.

E-hajtás és -hatás: a nyugalom kényelmet biztosít

MAN Lion’s City E, járművezető és álló utas

Rángatásmentesen és kényelmesen: Az MAN Lion’s City E elektromos hajtásának kényelmét az utasok is érezni fogják.

Járművezetők, szerelők, flottamenedzserek és ügyvezetők 15 városban tesztelték a közösségi közlekedési e-mobilitás jövőjének minden részletét. Pontosabban annak teljesítményét és kényelmét. Az elektromos hajtás által biztosított nyugalom is meggyőző: „Nagyon kényelmes vezetni. Ez egy nagyon halk, kényelmes jármű, nagyon finoman közlekedik az utakon. Az út egyes részei egészen egyenetlenek voltak. A jármű azonban kiválóan kiegyenlítette ezeket az úthibákat.” – foglalta össze Manfred Reinke, a Berliner Verkehrsbetriebe munkatársa az elektromos busszal tett első útját. Az MAN Lion’s City E által biztosított „rángatásmentes” haladás Frankfurtban is kellemesen feltűnő volt: „Már ez önmagában kiemelkedő kényelmet kínál” – mondta Daniel Busse, a DB Regio alternatív meghajtásokért felelős munkatársa.

Rugalmas klímavédelem: ez a busz a szigeteken is helytáll

MAN Lion’s City E busz Pellworm szigetén

Jól mutat, nem csupán a városi forgalomban: Pellworm szigetén az MAN Lion’s City E reggelente diákokat, délutánonként pedig turistákat szállít.

A hatótávolság és a rugalmasság Pellworm esetében is fontos szempont, ugyanis a szigeti lét egész más igényeket is támaszt: Az elektromos buszt délelőttönként iskolák használhatják, délutánonként pedig a turisták vehetik igénybe a szigeten tett körutakhoz. A mindennapok gyakorlati szükségletei mellett Pellworm jó példa arra is, hogy közvetlen igény észlelhető az alternatív meghajtásra: A schleswig-holsteini Wattenmeer és Halligen bioszféra-rezervátumban a Neue Pellwormer Dampffahrtsgesellschaft mbH munkatársai különleges felelősséget viselnek környezetükért.

Klímasemlegesség 2035-ig – a teljesítmény megvan hozzá

MAN Lion’s City E, országút

Zéró emisszió, 100 százalékban elektromos hajtás: Az MAN Lion’s City E partner a klímasemlegességhez.

Felelősség, amely mindannyiunkat érint: Bonn is célként tűzte ki, hogy 2035-ig kibocsátásmentes legyen. „Ehhez egyszerűen az is hozzátartozik, hogy klímasemleges mobilitást tudjunk kínálni” – mondja Anja Wenmakers, az SWB Bus und Bahn ügyvezetője. Zéró kibocsátással és akár 90 utassal a Lion’s City E segíthet céljaink elérésében. A kedvező körülmények esetén akár 350 kilométeres hatótávval az e-mobilitás többé nem a jövő zenéje az autóbusz-közlekedésben – már az utcákon is egyre jobban terjed. Kihívás elfogadva – kihívás teljesítve.

További információt igényel? Itt megtalálja!

Vegye fel velünk a kapcsolatot

Tanácsadás? A legjobb személyesen: