Október 1. és november 30. között rendeztük meg az MAN LIGA versenyt, amelyben 35 hazai gépjárművezető mérte össze vezetési tudását. A nevezéshez alapfeltételként tűztük ki, hogy új generációs TGX munkaeszközzel dolgozzon a jelentkező, valamint ezzel havonta minimum 5000 kilométert teljesítsen akár belföldön, akár külföldön. A versenyzők teljesítményét a RIO Perform flottafigyelő rendszerünkben mértük. Az MAN ProfiDrive trénere október első két hetében csak figyelte a sofőrök teljesítményét, majd a hónap második felében telefonos ProfiDrive képzésben részesített mindenkit. Ezzel a tudással felvértezve az éles versenyre novemberben került sor. Ekkor sem engedtük el a versenyzők kezét, hiszen trénerünk a hónap elején még egyszer személyre szabott tanácsokkal látta el őket. Már ekkor látszódott a legtöbb gépjárművezetőnél, hogy milyen hatékony a ProfiDrive tréning, hiszen többen is akár 60-70 százalékos teljesítményjavulást is elértek.
Az igazi meglepetés azonban a verseny végén várt bennünket. Hat versenyző is elérte a 100 százalékos átlagteljesítményt! Ez a fantasztikus eredmény minden várakozásunkat túlszárnyalta. Igen, hat gépjárművezető is holtversenyben első helyezést ért el! A nyereményük egy-egy gyárlátogatás az MAN müncheni gyárába, valamint egy FC Bayern focimeccs élménye az Allianz Arénában jövő tavasszal. A programra a gépjárművezető mellett a cég vezetőjét is meghívjuk. A győztesek elnyerték az MAN ProfiDriver címet, valamit az ehhez tartozó eredeti MAN mellényt.
Az MAN LIGA százszázalékos versenyzői:
Bedi Árpád, J.S. Logistics Kft.
Bodnár Attila, Kelet-Trans 2000 Kft.
Czeglédi Dávid, Tuza Camion Kft.
Horváth Imre, Voleisped Kft.
Könczöl András, J.S. Logistics Kft.
Nagy Tibor, Hubik Trans Sped Kft.
Kilenc járművezető ért el 95-99 százalék közötti eredményt! Ők is mind elnyerték az MAN ProfiDriver címet és az eredeti MAN mellényt:
Különdíjasunk, Zagyva Lajos, a Kerekes Kft. gépjárművezetője, aki a legnagyobb teljesítményjavulást (+74 százalék) érte el, és a verseny végén csupán két százalék választotta el a tökéletes teljesítménytől. MAN ajándékcsomag a jutalma.
Az eredmények is mutatják, hogy a ProfiDrive tréning mennyire hatékony a gazdaságos vezetésben és az üzemanyag-felhasználás csökkentésében. Fontos a sofőrök odafigyelése és tudatos vezetése, hiszen akár 8-10 százalékos üzemanyag-megtakarítást is elérhetnek. Ebben segítenek ProfiDrive-trénereink lenti tanácsai is.
Az új MAN teherautó-generáció rengeteg műszaki újdonságot tartalmaz, amelyekkel hatékonyabb és biztonságosabb a vezetés. Megfelelő kezeléssel akár 10 százalék üzemanyagot is spórolhatnak és növelhetik a vezetői hatékonyságot. Néhány konkrét tanáccsal
Communications
Csonka J. u. 2.
2330 Dunaharaszti
Hungary
Mobil: 00 36 30 9845 702
Fax: 00 36 24 520 317