MAN Magyarország
Vissza az áttekintéshez

Budapesten 150 új MAN Lion’s City autóbuszt állít forgalomba az ArrivaBus Kft.

02.05.2023 Bus

Április 27-én a Millenáris Parkban tartott, járműbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján jelentette be az ArrivaBus Kft., hogy májustól júliusig összesen 75 szóló és 75 csuklós MAN Lion’s City autóbuszt állít üzembe a BKK Zrt. budapesti járatainak kiszolgálására. Ezek a korszerű buszok a járművezetők és az utasok számára egyaránt a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb körülményeket nyújtják, miközben az akadálymentesség terén is élen járnak.

  • Korszerű autóbuszokkal a fenntarthatóságért
  • Középpontban a járművezetők és az utasok igényei
  • Az új generációs MAN Lion’s City kiválóan megfelel a mai elvárásoknak

Az ArrivaBus Kft. 75 szóló és 75 csuklós MAN Lion’s City autóbuszt állít forgalomba idén májustól júliusig.

Idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját Budapest, amelynek közösségi közlekedése az elkövetkező hónapokban éppen 150 MAN Lion’s City autóbusszal újul meg. A budapesti buszok immár több mint egyharmadát üzemeltető ArrivaBus Kft. ugyanis május elejétől július végéig havonta 25 szóló és 25 csuklós oroszlános járművet állít forgalomba. „Vállalatunk jövőképének szerves része a fenntarthatóság támogatása. Ennek elérésében kulcsfontosságú, hogy a lakosság a személyautók helyet minél inkább a közösségi közlekedést vegye igénybe. Ezt nagymértékben elősegítik ezek a korszerű MAN Lion’s City autóbuszok” – hangsúlyozta ki a sajtótájékoztatón Körmendi Anikó, az Arriva Hungary Zrt. vezérigazgatója.

Az ArrivaBus Kft és az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. cégvezetősége az ünnepélyes átadáson.

Minden igényt kielégítő járművek

Az ArrivaBus Kft. flottájában most megjelenő MAN Lion’s City buszok szóló változata 73 álló- és 31 ülőhelyet kínál, míg a csuklós modellek 128 álló és 42 ülő utasnak nyújtanak helyet. A második ajtóval szemben tágas peron várja a kerekesszékkel, illetve babakocsival utazókat, míg a csuklósoknál a harmadik ajtóval szemben is kialakítottak egy babakocsis helyet. „Flottánkban ezek a járművek biztosítják a legnagyobb teret a kerekesszékes és a babakocsis utasoknak, ezenkívül Braille-jelekkel ellátott jelzőgombok segítik a vakok és gyengénlátók utazását. A járművek első részében az álló-, míg hátul az ülőhelyek vannak túlsúlyban, ami jobban kiszolgálja a mai utasigényeket. Az elérhető legnagyobb teljesítményű hűtő- és fűtőberendezéseikhez olyan kialakítású légcsatornák társulnak, hogy a leghatékonyabb klimatizálást biztosítsák. Az ArrivaBus Kft. bármelyik gépkocsivezetője kifejthette véleményét a cég belső kommunikációs csoportjában, így valóban több száz interakció eredményeként alakítottuk ki a vezetőteret. Ennek megfelelően a fülkeajtót elektromágneses zár biztosítja, a műszerfal egy része a kormányoszloppal együtt állítható és minden kezelőelem, kapcsoló oda került, ahova a járművezetők javasolták. Kartámaszos, fűthető ülés, elektromos mozgatású napfényroló, fényérzékelős világításkapcsolás, esőérzékelős ablaktörlő-vezérlés, valamint USB-csatlakozó szolgálja a kényelmüket. Egyik gépkocsivezető munkatársunk az oktatás után így nyilatkozott: „Döbbenetesen jó az ergonómia, az ülés úgy beállítható, hogy a bal lábamat kinyújtva is minden kapcsolót jól elérek”. Hazánkban még különlegességnek számít, hogy a vezetőállás specifikálásakor messzemenően figyelembe vettük járművezetőink igényeit” – tette hozzá Szepesi Péter, az ArrivaBus Kft. ügyvezető igazgatója.

A vezetőállás kialakításakor és a felszereltség meghatározásakor az ArrivaBus Kft. járművezetőinek igényeit is messzemenően figyelembe vették.

Közös értékek mentén

„Az MAN számára ugyanazok a vállalati értékek fontosak, mint az Arriva cégcsoportnak, így ezekkel könnyen tudtunk azonosulni. Rengeteg mérnöki munkaóra áll az új Lion’s City kifejlesztése mögött, hogy maximálisan kényelmes és biztonságos körülményeket teremtsen a járművezetőknek és az utasoknak egyaránt. Ez a Lion’s City generáció 2017-ben mutatkozott be, és azóta nagy megelégedéssel használják az üzemeltetők és az utazóközönség világszerte” - mondta Hoyos György, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. autóbuszos üzletágának vezetője.

Az ArrivaBus Kft. új MAN autóbuszai az akadálymentesség terén is élen járnak.

Kapcsolat

Ibolya Ujcz
MAN Truck & Bus

Communications

Csonka J. u. 2.
2330 Dunaharaszti
Hungary

Mobil: 00 36 30 9845 702
Fax: 00 36 24 520 317


00 36 24 520 321
ibolya.ujcz@man.eu

19.02.2024 | Szolgáltatások,  Tehergépkocsi
Újabb 25 MAN TGX 18.480 nyerges vontató beszerzésével megint átvette a vezető szerepet az oroszlános márka a J.S. Logistics járműparkjában. A döntés hátteréről részletesen beszámolt a cég ügyvezetője, Bujtás-Kiss Emese.
Bővebben
23.01.2024 | Bus
Egyértelműen azt mutatják a tavalyi év értékesítési eredményei és az idei rendelésállomány, hogy a távolsági autóbuszok piaca újból erősödik a Covid19-világjárvány okozta jelentős visszaesés után. Az MAN és NEOPLAN buszok számos termékújdonsággal, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. pedig jól felkészült szervizhálózattal és széles körű szolgáltatásokkal néz elé ennek az izgalmas időszaknak.
Bővebben
02.05.2023 | Bus
Április 27-én a Millenáris Parkban tartott, járműbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján jelentette be az ArrivaBus Kft., hogy májustól júliusig összesen 75 szóló és 75 csuklós MAN Lion’s City autóbuszt állít üzembe a BKK Zrt. budapesti járatainak kiszolgálására. Ezek a korszerű buszok a járművezetők és az utasok számára egyaránt a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb körülményeket nyújtják, miközben az akadálymentesség terén is élen járnak.
Bővebben